Ma egy olyan mesét meséltem a hat éves gyerekeknek, amelyben néhány állat szóban bántotta és fenyegette a másikat. A gyerekek persze azonnal felháborodtak ezen a viselkedésen. Amikor megkérdeztem tőlük, ők mit tennének, ha ott lennének, azt válaszolták, hogy megütnék, megvernék, megharapnák azt, aki bántja a másikat.

Vajon akkor miben különbözne az ő viselkedésük a bántalmazóétól?

Megkérdeztem a gyerekeket, elgondolkodtak-e már azon, hogy melyik érzelem dominál, ha méregből legszívesebben bántanánk valakit? Nehezen jött a válasz. Amit ilyenkor érzünk, az lehet a DÜH.

„Nem szabad dühösnek lenni!” – mondták a gyerekek szinte egyszerre.  

Tényleg? Miért nem?
„Mert az rossz!”

Szerintem minden érzés rendben van. A gond azzal van, AHOGY VISELKEDÜNK.

Szerintetek mi az, amit nem szabad csinálnunk, ha dühösek vagyunk? – kérdeztem a gyerekeket. Egymás szavába vágva sorolták:

„Bántani másokat!”
„Megütni másokat!”
„Csúnyán beszélni másokkal!”
„Bántani szóban!”
„Megverni a másikat!”

Akkor most térjünk csak vissza az elejére és gondolkodjunk másképp! Ti mit tennétek, ha ott lennétek és látnátok, hogy valaki szóban bántja és fenyegeti a másikat?

„Elvinném onnan, magamhoz, hogy nem bántsák.”

„Szólnék egy felnőttnek.”

Örülök, mert úgy látom, megint tanultunk valamit!
Nektek mi a véleményetek?